Rólunk

A Match The Wine rengeteg borral kapcsolatos ötletelés és tervezés végeredménye. Terjéki Dani vagyok és már több, mint tíz éve érdeklődöm a borok világa iránt. Ez előbb hobbivá, majd kicsit később egyértelműen szenvedéllyé alakult. 2021-ben voltam először egy hivatalos borismereti képzésen a CEWI-nél, Budapesten. Több száz hazai és külföldi borkóstolón és borral kapcsolatos eseményen való részvétel után, úgy éreztem érdemes lehet az ismereteimet rendszerezni és tovább gyarapítani.

A borral kapcsolatos tudásszomjam továbbra sem csökkent, így 2023. januárjában az itthon jelenleg elvégezhető legmagasabb nemzetközi borismereti vizsgát is sikeresen teljesítettem, a Wine & Spirit Education Trust, Level 3 Award in Wines kurzusát elvégezve. Teljesen magával ragadott a bor csodálatos világa és folyamatosan jöttek az ötleteim, hogyan tudnám a lelkesedésem és a sok borral kapcsolatos ismeretem, felfedezésem minél szélesebb réteggel megosztani.

Sokszor éreztem úgy ismerősi körben, hogy csak egy apró segítségre van szükség, hogy más is megtalálja a neki illő, tetsző bort. Lássuk be sokszor nehéz kiigazodni, hogy melyik bor lehet a megfelelő ajándék vagy éppen mikor melyik esne jól nekünk otthon elfogyasztva vagy egy nagyobb társaságban. Ebből ihletet merítve jött a vállalkozás ötlete, amivel szeretnék segíteni abban, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb bort. A tanácsadásban a több ezer megkóstolt bor és a sok személyes tapasztalatom lesz majd a segítségemre. Magyarországon jártam már természetesen mind a 22 borvidéken, emellett szerencsém volt sok híres vagy kevésbé ismert európai és újvilági borral kapcsolatos kalandban is részt vennem. Ezt szeretném veletek megosztani.

Lenyűgöző számomra, hogy mennyire meghatározó a természet, az éghajlat a borok karakterében. Mennyire különleges helyszíneken és elképesztő földrajzi adottságú régiókban készülhetnek borok. Az emberi szakértelem és tapasztalat, hogyan hoz létre borokban elmesélt történeteket a természettel való együttműködés során. Ezt a csodálatos világot szeretném közösen közelebb hozni számotokra, többek között a dűlő előjegyzéssel.

Jelenleg én viszem a Match the Wine mindennapjait, de nagyon fontos Zorka szerepe is, aki már a kezdetektől fogva részt vesz az ötletelésben és támogatja a vállalkozás működését. Az ő tapasztalata és tanácsai sokat segítenek abban, hogy folyamatosan fejlődjünk és új ötleteket valósítsunk meg.

Borok és Pezsgők